Együttműködési kezdeményezés az Európai Bizottság Fordítási Főigazgatósága (DGT) budapesti képviselete és a Magyarországi Fordítóirodák Egyesülete között
A DGT budapesti irodájának képviselője meghívást kapott az MFE novemberi elnökségi ülésére. A találkozó lehetőséget kínált arra, hogy megvizsgálják a kölcsönös előnyöket biztosító szakmai rendezvények közös szervezésének, valamint a két szervezet közötti hatékonyabb tájékoztatás megvalósításának lehetőségét. Felmerült, hogy a Magyarországi Fordítóirodák Egyesülete felajánlja, hogy az általa rendezett Fordítók és Tolmácsok Őszi Konferenciáján a DGT külön szekcióban képviseltetheti magát. Az együttműködés során lehetőség nyílhat továbbá szakmai találkozók keretén belül a Brüsszelben és Luxembourgban folyó munka közelebbi megismerésére. Külön megtiszteltetés az MFE számára, hogy az együttműködésről és az ennek során megvalósult egyes rendezvényekről nem csak saját tagságát, hanem más jelentős hazai vagy nemzetközi szervezetet is tájékoztathat.
Budapest, 2009. november 10.










