Az IntelliWebSearch testreszabása
2007. december 29., szombat
Az előző két számban szó esett az AutoHotkey szkriptprogram hasznosításáról, amellyel a számítógépen végzett ismétlődő műveletek egyetlen programba sűríthetők, és megemlítettünk egy ennek segítségével írt alkalmazást, az IntelliWebSearch (http://www.intelliwebsearch.com/) programot. A programot egy fordító írta, ennek következtében kifejezetten a fordítók igényeinek megfelelően készült.Az IntelliWebSearch funkciói
A program segítségével fordítás közben csak ki kell jelölnünk a keresendő kifejezést, és egy gyorsbillentyű lenyomása után a megjelenő ablakban kiválasztva az előzetesen beállított maximum 10 online keresőmotor, szótár vagy lexikon egyikét, már ki is léphetünk az internetre, ahol azonnal elindul a keresés, majd megjelenik az eredménye. A program a következő lépéseket hajtja végre:
1. A Windows-alkalmazásban (Word, TagEditor stb.) kijelölt szöveget a másolási funkció billentyűkombinációjának (CTRL+C) szimulálásával a vágólapra másolja.
2. A másolt szövegből eltávolítja a bekezdésjeleket, sortöréseket, tabulátorjeleket, központozási jeleket és egyéb felesleges karaktereket (ezek testreszabhatók).
3. Megnyitja az alapértelmezett böngészőt (Internet Explorer, Opera, Firefox stb.) és a megtisztított szöveget a tíz előre beállított online keresőmotor (pl. Google), online szótár (pl. KudoZ) vagy online lexikon (pl. Wikipedia) közül kiválasztott egyik címhez küldi (Alt+szám lenyomására), az adott szolgáltatásnál testreszabható utasításokkal együtt (pl. keresés korlátozása, egyedi megjelenítési beállítások).
Általános beállítások
Az általános beállítások a Settings gombra való kattintás után a General fülön érhetők el. A következő ablak jelenik meg:
A fontosabb beállítási lehetőségek jelentése:
Quotes by default? – a keresőablakban látható Quotes? beállítás alapértelmezés szerinti értékét állítja be (a keresett szöveg a keresés szűkítése érdekében idézőjelben legyen-e).
Keep genitive apostrophe? – maradjon meg az aposztróf a keresett angol szövegben az s betű előtt és után akkor is, ha egyébként szerepel a törlendő karaktereket felsoroló Strip string mezőben.
Strip numbers by default? – törli az összes számjegyet a keresendő szövegből.
Load on Windows Startup? – a program a számítógép bekapcsolása után a Windows rendszerrel együtt indul.
Default search n.: – az Express Shortcut Key billentyűkombinációhoz tartozó alapértelmezett keresés száma.
Copy Key – az IntelliWebSearch ezt a billentyűkombinációt szimulálja a másoláshoz.
Shortcut Key – a keresőablak megnyitásának billentyűkombinációja.
Express Shortcut Key – a keresőablak megkerülésével, az alapértelmezett keresőben való keresését azonnal elindító parancs billentyűkombinációja.
Return Shortcut Key – ennek a hatására a böngészőben kijelölt szöveg (a találat) a vágólapra kerül, és visszatérünk az eredeti alkalmazáshoz. Ott ezután a vágólapról a szokott módon beilleszthetjük a találatot.
Strip string – a keresett szövegből automatikusan eltávolítandó karakterek listája.
A módosítások elvégzése után a Save and Close gombra kattintva lehet elmenteni a beállításokat.
A keresési címek beállítása
A program billentyűkombinációjának lenyomása után megjelenik a keresőablak:
A számokkal jelzett keresőgombok hatása egyenként testreszabható a Settings gombra való kattintás után megjelenő füleken. Például a Google magyar nyelvre korlátozó keresése:
Az egyes beállítási lehetőségek jelentése:
Key Label – a keresőablakban a gomb alatt megjelenő szöveg.
Encoding – a keresőszöveg kódolása. Ha az online kereső/szótár/lexikon keresőmezejében a különleges (ékezetes) karakterek hibásan jelennek, ennek a paraméternek a módosítása segíthet.
Quotes always off – az idézőjeleket mindenképpen törli. Egyes online szótárak nem engedik meg a használatát (pl. Wikipedia).
Start – a szolgáltatás URL-címe, a keresőparancs keresőkifejezés előtti részével. A kezdő http:// megadása nem szükséges.
Finish – a keresőparancs keresőkifejezés utáni része.
Description – ez az opcionális leírás az Archive ablakban jelenik meg, amikor a kurzor az adott elemen áll.
Contributor – a keresési kifejezést összeállító személy neve itt adható meg.
A módosítások elmentéséhez nyomja meg a Save and close gombot. Ha nem akarja elmenteni, a Close without saving gombot nyomja meg.
Néhány hasznos kereső beállításai:
Magyar Google keresés

Encoding: UTF-8
Quotes always off: kikapcsolva
Start: www.google.com/search?q=
Finish: &meta=cr%3DcountryHU%7CcountryHU
Magyar Wikipedia
Encoding: UTF-8
Quotes always off: bekapcsolva
Start: http://hu.wikipedia.org/wiki/
Finish:
IATE angol-magyar terminológiakeresés
Encoding: UTF-8
Quotes always off: kikapcsolva
Start: iate.europa.eu/iatediff/SearchByQuery.do?method=search&saveStats=true&query=
Finish: &valid=Search+&sourceLanguage=en&targetLanguages=hu&domain=0&typeOfSearch=t
Új keresés paramétereinek megtalálása
A keresési URL-cím és a keresőparancs paramétereinek megtalálása és beállítása nem mindig egyszerű. Egy jól hasznosítható módszer, ha próbakeresést végzünk, és az Internet Explorer címsorából kimásoljuk az ott megjelenő kifejezést. A fenti IATE keresőlapján http://iate.europa.eu/iatediff/SearchByQueryEdit.do a beállítások elvégzése után rákeresve a Window szóra a következő hosszú kifejezés jelenik meg a böngésző címsorában:
http://iate.europa.eu/iatediff/
Innen a keresőszó (Window) előtti részt a Start mezőbe, az utána található részt pedig a Finish mezőbe írva végezhetjük el a keresés beállítását (lásd fent).
Az archívum (Archive) használata
Tíznél több keresést is összeállíthatunk, és ezeket az archívumban tárolhatjuk. Az archívum a Settings gombra, majd az Archive gombra kattintva érhető el.
A bal oldali ablak a keresésnél felhasználható 10 gombhoz tartozó beállítást mutatja, a jobb oldali ablak pedig az archívumban tároltakat. A két ablak között a Move (mozgatás) vagy a Swap (felcserélés) parancsokkal mozgathatjuk az elemeket. A Delete gombbal végleg törölhetjük a feleslegessé vált keresési beállításokat.
A program beállításainak részletesebb angol nyelvű leírása megtalálható a http://www.intelliwebsearch.com/readme.html weblapon.
Környei Tibor